CRF1100L MODERN VEZETÉSI TECHNOLÓGIA

Az Africa Twin használatra épült. Erős. Terepen vagy országúton a legkeményebb körülmények között. És mivel ismerjük a kihívásokat, amelyekkel szembesülhet, beépítettünk egy modern vezetési technológiát, amelyet a színes, többfunkciós információs TFT érintőképernyőn (MID) keresztül könnyedén vezérelhet.

MINDEN FONTOS FUNKCIÓ VEZÉRLÉSE MAGÁTÓL ÉRTETŐDŐ

A tűéles, színes, többfunkciós információs érintőképernyőn és a kormány bal oldalán található kapcsolókon keresztül vezérelheti Africa Twin motorkerékpárját.

HÉT SZINTŰ HONDA ÁLLÍTHATÓ NYOMATÉKSZABÁLYOZÁS (HSTC)

A hattengelyes gyorsulásérzékelő (IMU) által valós időben vezérelt optimalizált HSTC felel a hátsó kerék tapadásáért. Hét szint közül választhat: az 1–4 szintek egymáshoz közel helyezkednek el és minimális szinten avatkoznak be a működésbe, hogy a tapasztalt terepmotorosok saját maguk irányíthassák a motorkerékpárt. Az 5–6–7 szintek szélesebb tartományt fednek le, amelyből a 7-ik kínálja a legnagyobb szintű beavatkozást. A HSTC kikapcsolható.

HÁROM SZINTŰ EGYKEREKEZÉS-GÁTLÁS

Terepen időnként elemelkedik az első kerék egy akadály leküzdése során vagy épp egy ugratás közben. Az IMU méri a dőlésszöget, majd az első és a hátsó kerék fordulatszámából meghatározza, hogy a kiválasztott beavatkozási szinthez méreten az első kerék meddig emelkedjen el a talajtól. Az 1. szintű egykerekezés-gátlás a minimális beavatkozási szint, a 2. a közepes, a 3. pedig a maximális. Az egykerekezés-gátlás funkció teljesen ki is kapcsolható.

KANYAR ABS

Hogy a kanyarokban még magabiztosabb lehessen, az IMU által vezérelt ABS funkció a dőlésszög, a lassulás mértéke, valamint az első és hátsó kerekek csúszása alapján szabályozza a fékerőt, hogy fenntartsa a megfelelő tapadást. Az ABS funkció beavatkozási szintje függ a kiválasztott menetüzemmódtól, valamint vészfékezések alkalmával a hátsó kerék elemelkedését is szabályozza. Ez a funkció rendelkezik off-road beállítással, valamint a hátsó ABS ki is kapcsolható.

OPCIONÁLIS DUPLA KUPLUNGOS AUTOMATA VÁLTÓ (DCT)

A gyári felszereltség részeként a DCT váltó manuális módban is használható – amikor a sebességfokozatokat a kormány bal oldalán lévő kapcsolókkal változtathatja –, illetve rendelkezésre áll két automata üzemmód is. A D-mód a könnyed és üzemanyagtakarékos motorozáshoz ajánlott, míg az S-mód esetén három sportos fokozatmód közül választhat. A DCT automatikusan jelzi, mikor kell visszaváltania. A G-kapcsoló sebességváltáskor csökkenti a tengelykapcsoló csúszását, így terepen a hátsó kerék sokkal hatékonyabban irányítható.

HAT MENETÜZEMMÓD

Négy alapértelmezett menetüzemmód közül választhat, amelyek úgy lettek kialakítva, hogy maximális teljesítményt biztosítsanak a különböző helyzetekben: TÚRA, VÁROSI, MURVA és TEREP. Minden egyes üzemmód módosítja a gázreakciót, illetve a motorfék, a DCT G-kapcsoló és a kanyar ABS funkciók beállításait, hogy azok illeszkedjenek az adott körülményekhez. Két felhasználói üzemmód is rendelkezésre áll, amelyekkel személyes preferenciái alapján létrehozhatja a tökéletes beállítást. Egy menetüzemmód kiválasztása igen egyszerű, csak érintse meg a képernyő bal felső sarkát.

CSAK AZ ÖNNEK SZÜKSÉGES ADATOK FOGNAK MEGJELENNI
A 6,5 HÜVELYKES, TÖBBFUNKCIÓS INFORMÁCIÓS TFT ÉRINTŐKÉPERNYŐ TELJES MÉRTÉKBEN SZEMÉLYRE SZABHATÓ

TFT KIJELZŐ

A 6,5 hüvelykes, színes, többfunkciós információs TFT érintőképernyőn (MID) keresztül az Africa Twin minden rendszerét vezérelheti.

Az Önnek tetsző módon állíthatja be – meghatározhatja, hogy a középső kijelzőn a menetüzemmódtól függően milyen adatok jelenjenek meg. A négy alapértelmezett menetüzemmód – és a két személyre szabható felhasználói mód – a 6,5 hüvelykes TFT érintőképernyő bal felső sarkában található elem megérintésével választható ki. Ezt még kesztyűben is könnyen elvégezheti.

Apple CarPlay®

Mindenkinek fontos, hogy elérhető legyen, főleg hosszú utak esetén. A középső kijelző Apple CarPlay® funkcióval rendelkezik, így Apple iPhone® okostelefonját a TFT érintőképernyőn keresztül vezérelheti és figyelmét teljes mértékben a vezetésre összpontosíthatja (az iPhone® okostelefont a középső kijelző jobb oldalán található USB-töltőporthoz kell csatlakoztatni). A navigációs alkalmazások a kijelzőn keresztül érhetők el és jeleníthetők meg, míg egy sisakba szerelt Bluetooth-os headset segítségével hívásokat kezdeményezhet és fogadhat, de akár még zenét is hallgathat.

Bluetooth csatlakoztathatóság

A középső kijelző vezeték nélküli Bluetooth csatlakoztathatóságot kínál iPhone® és Android eszközökhöz. Párosítást követően hozzáférhet lejátszási listáihoz, és a sisakban elhelyezett headseten keresztül a kormányrúd elengedése nélkül kezdeményezhet és fogadhat hívásokat.

HONDA MOTORCYCLES EXPERIENCE

A Honda Motorcycles Experience alkalmazás segítségével személyre szabhatja motorkerékpárját. Válassza ki a színt és a kiegészítőket, és a kiterjesztett valóság (AR) funkciónak köszönhetően akár azt is megnézheti, hogy nézne ki a motor a garázsában.

LETÖLTÉS A GOOGLE PLAY ÁRUHÁZON KERESZTÜL

LETÖLTÉS AZ APP STORE ÁRUHÁZON KERESZTÜL