1. Bevezetés
A negyedliteres, kettős célú motorkerékpárok az élet minden területén helyt állnak. Kis tömegüknek és karcsú építésmódjuknak köszönhetően könnyedén vágnak át a városi dugókon, ugyanakkor fejlett futóművük és nagy hasmagasságuk a terepes szakaszok - élvezetes és kényelmes - leküzdését is lehetővé teszi. Semmi nincs tehát, ami útját állhatná a tulajdonosoknak, a helyváltoztatás szabadsága a kezdőknek és haladóknak egyaránt adott.
A HRC CRF450 RALLY Dakar-motor génjeit öröklő CRF250 RALLY teljesen új műfajt képvisel a negyedliteresek világában. Nemcsak úgy fest, mintha készen állna a sivatagi ralira, hanem valóban alkalmas az extrémtúrákra, méghozzá oly' könnyű kezelhetőséget ígérve a pilótának, hogy testalkattól és tudásszinttől függetlenül bárki nekivághat nyergében a világnak. A Föld körül vagy a tömb körül - a CRF250 RALLY mindkettőre tökéletesen alkalmas.
Mr. Eiji Sugiyama, a 2017-es CRF250 RALLY fejlesztésének projektvezetője elmondta:
„Nagyon izgalmas volt számunkra elkészíteni ezt a versenyreplikát, mert mindent magában hordoz, amit a Team HRC megtapasztalt és elért a Dakar Ralin. Arra törekedtünk, hogy megőrizzük a CRF250L erényeit, egyszersmind új távlatokat nyissunk meg a fiatal és idősebb pilóták számára. Így született meg a CRF450 RALLY formavilágát idéző CRF250L RALLY, ami a hétköznapi ingázástól, a rövidebb belföldi kalandokon át, egészen a földkörüli túrákig bármire befogható. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a terepraliversenyek semmihez nem fogható hangulatát csempészi át a hétköznapokba.”
HONDA CRF250 RALLY - Hétvégi kalandor!
2. Áttekintés
A CRF250 RALLY a CRF250L műszaki alapjaira épül, ezt dolgozták úgy át a Honda mérnökei, hogy igazodjon a modell egyedülálló küldetéséhez. Formatervezőit a HRC-féle CRF450 RALLY inspirálta, így a szemet gyönyörködtető stíluselemek többségét a legendás Dakar-menőről emelték át. A „lebegő” szélvédő, az idomzat és a hűtőradiátor burkolata kiváló időjárás-védelmet garantál, míg a többi elem a motokrosszgépekre jellemző minimalista irányzatot követi. Kedvező ára dacára a CRF250 RALLY igen modern és jól felszerelt.
Az aszimmetrikus fényszóró és az irányjelző például fénydiódás, a digitális műszeregység pedig a fordulatszámot és az üzemanyagszintet is megjeleníti. A hosszú rugóút és a tekintélyes szabad hasmagasság keményebb terepek leküzdésére is képessé teszi a modellt, s a fékrendszer is jócskán túlmutat a kategória határain, hiszen előre kifejezetten nagy, úszóágyazású tárcsa került, és az - alapfelszereltség részeként kínált - blokkolásgátló kikapcsolható a hátsó keréknél.
Az EURO4-es környezetvédelmi előírásoknak is megfelelő erőforrást átdolgozott PGM-FI üzemanyag-befecskendező rendszerrel, új fojtószelepházzal, illetve szívócsővel és kis tömegű kipufogórendszerrel tették még hatékonyabbá a mérnökök. Munkájuk gyümölcseként roppant nyomatékos lett az alsó fordulatszám-tartományban és kimagasló csúcsteljesítményre lehet büszke.
3. Főbb jellemzők
3.1 Stílus és felszereltség
Hogy a CRF250 RALLY hosszú távon is kényelmes legyen, a tervezők úgy formázták a szélvédőt, az alsó-felső idomokat és az oldalelemeket, hogy megóvják a pilótát az időjárás viszontagságaitól. Ezt a célt szolgálják a méretes kézvédők is, azon túlmenően persze, hogy távol tartják az ágakat és a felverődő köveket.
A középrésztől a hátsó traktusig a motokrosszgépek minimalista stílusa köszön vissza, azaz nincsenek felesleges, túlzó részletek és semmi nem zavarja a pilótát a mozgásban. A teljes védelem érdekében az erőforrást haspáncél oltalmazza, a behajtható váltókar pedig ellenálló az esésekkel szemben. Az ülőlap 895 milliméterre esik a talajtól, tehát 20 mm-rel messzebbre, mint a CRF250L esetében, de a szabad hasmagassághoz mérten még így is alacsony az ülésmagasság.
A CRF250L fejlettségéről árulkodik, hogy a kompakt, aszimmetrikus, dupla fényszóróban és az irányjelzőkben LED-ek világítanak, a digitális műszeregységről pedig a fordulatszám, az üzemanyagszint és a pontos idő is leolvasható.
A 10,1 literes üzemanyagtartály (ebből 1,6 liter a tartalék) és a 3,00 l/100 km-es (WMTC szabvány szerint) üzemanyag-fogyasztás révén a hatótávolság a 320 kilométert is meghaladhatja, és az ergonómiára sem lehet panasz, tudniillik zsanéros tanksapka került a motorra.
A CRF250L Extreme Red versenyszínben kerül a szalonokba, ezt dobják fel a - HRC gépeit idéző - fekete és fehér betétek.
3.2 Váz és futómű
A CRF250L RALLY acélvázát két ovális keresztmetszetű hídnyúlvány és egy ipszilonbölcső teszi merevvé. A tengelytáv 1455, az utánfutás 114, a szabad hasmagasság 270 milliméter (15 mm-rel magasabb a CRF250L-nél), míg a villaszöget 28,1 fokban határozták meg a mérnökök. A gazdag felszereltség, az erős motor és teljes értékű idomzat ellenére a modell nedvestömege csupán 157 kg.
Az új, 43 mm-es csúszószár-átmérőjű, fordított Showa teleszkópok rugóútja éppúgy 250 milliméter, mint az alapmodellé, de 50 mm-rel hosszabbak. A könnyű és merev teleszkópok egyikébe a rugó került, a másik a csillapításért felelős. A rugó-előfeszítést, valamint a húzó- és nyomófokozati csillapítást úgy állították be a mérnökök, hogy passzoljon a hosszú, kalandos utakhoz. Az első kerék két millivel megnövelt átmérőjű, 17 milliméteres tengelye még merevebbé teszi az első felfüggesztést és a könnyebb kezelhetőséghez is hozzájárul, csak úgy, mint a Pro-Link himbarendszerrel társított, egytartályos, 40 millis dugattyúval gyártott Showa központi hátsó rugóstag, ami 265 mm-es mozgási tartományt biztosít a keréknek. Ez 25 milliméterrel haladja meg az alapmodell értékét, s a rugózás is lágyabb kissé, hogy kiváló legyen a menetkomfort és az úttartás. Ezt a kúpos, merev, alumíniumból készülő lengővilla is elősegíti, alkalmazásával a rugózatlan tömeget is sikerült alacsonyan tartani. A láncvezető anyagválasztásánál ugyancsak az alacsony súly volt a szempont, így itt is az alumínium mellett döntöttek a gyáriak.
A 296 mm átmérőjű, úszóágyazású, hullámos peremű első tárcsa és a kétdugattyús féknyereg már magában is hatékony lassítást garantál, de a rendszer a kétcsatornás, szériafelszereltségként kínált, hátsó keréken kikapcsolható blokkolásgátlóval válik teljessé.
Az elöl 21, hátul 18 colos, fekete, Alumite bevonatú alumíniumfelniken 3.00-21-18 51P, illetve 120/80-18M/C 62P méretű bütykösgumik feszülnek.
3.2 Erőforrás
A CRF250 RALLY 250 köbcentis, folyadékhűtésű, egyhengeres, DOHC-vezérlésű erőforrása roppant nyomatékos az alsó fordulatszám-tartományban és csúcsteljesítménye is elismerésre méltó, mégsem tartogat kellemetlen meglepetéseket a vezető számára, az erőleadás ugyanis egyenletes és barátságos. A - 8500-as percenkénti főtengelyfordulatnál jelentkező - maximális teljesítmény 24,8 lóerő, míg a legnagyobb forgatónyomaték eléri a 22,6 Nm-t (6750 f./perc).
A módosított PGM-FI befecskendezéshez 38 milliméter átmérőjű fojtószelepet társítottak, amelyhez - egy összekötőcső segítségével - közvetlenül a levegőszűrőházból érkezik a levegő. A kétkamrás kipufogódob átmérője 115 milliméter, ebben kapott helyet a katalizátor is. Változtak a leömlők is: nagyobb átmérőjükkel segítik a gázcserét és a teljesítmény is magasabb lett.
Maga a motor himbás vezérléssel készül, furata 76, lökete 55 milliméter. Az eltolt tengely mentén mozgó dugattyú súrlódását speciális anyagból készült felület és molibdén bevonat mérsékeli, az olajszivattyú belső szerkezetét pedig úgy alakították ki, hogy a kenőanyag „átszellőzhessen”.
A főtengelyt félbevágott, préselt siklócsapágyak ölelik körbe a csapágyperselyek pedig öntöttvasból készülnek. Mindemellett csökkent az erőforrás súlya, kifinomultabbá vált a járáskultúra, merevebb lett a forgattyúház és minimális lett a hőingadozásból fakadó méretváltozás.
A finom működés jegyében a hajtómű rezgéseit kiegyensúlyozó-tengely csillapítja, a váltót és a tengelykapcsolót pedig úgy méretezték, hogy a terepes használat jelentette plusz terhelés se okozzon gondot. Úgyszintén az erős igénybevételt figyelembe véve döntöttek a 10,7 kW hőleadású hűtőradiátor és a hatékony hűtőventilátor mellett, ezek kis sebességnél is ideális hőmérsékleten tartják az EURO4-es emissziós besorolású erőforrást.
4. Műszaki adatok
Erőforrás |
|
Motorkonstrukció |
Egyhengeres, DOHC-vezérlésű, folyadékhűtésű |
Összlökettérfogat (cm³) |
250 |
Szelepek száma |
4 |
Furat x löket (mm) |
76,0 x 55,0 |
Sűrítési viszony |
10,7:1 |
Max. Csúcsteljesítmény |
18,2 kW (24,8 LE)/8500 f./perc |
Max. Legnagyobb forgatónyomaték |
22,6 Nm/6750 f./perc |
Olajmennyiség |
1,8 liter |
Üzemanyag-befecskendező rendszer |
|
Porlasztás |
PGM-FI elektronikus üzemanyag-befecskendező |
Üzemanyagtartály befogadóképessége |
10,1 liter |
Üzemanyag-fogyasztás |
3,00 l/100km |
Elektronikai rendszer |
|
Indítás |
Önindító |
Akkumulátor típusa és kapacitása |
12 V, 7 Ah |
Generátor legnagyobb teljesítménye |
324 W/5000 f./perc |
ERŐÁTVITEL |
|
Tengelykapcsoló felépítése |
Olajfürdős, többtárcsás |
Váltó felépítése |
Hatfokozatú |
Végáttétel |
Lánc |
VÁZ |
|
Motorkonstrukció |
Acél hídváz |
VÁZ ÉS FUTÓMŰ |
|
Méretek (h x sz x m) |
2210 mm x 900 mm x 1425 mm |
Tengelytáv |
1455 mm |
Villaszög |
28,1° |
Utánfutás |
114 mm |
Ülésmagasság |
895 mm |
Szabad hasmagasság |
270 mm |
Menetkész tömeg |
157 kg |
Fordulókör sugara |
2,3 m |
FELFÜGGESZTÉS |
|
Elöl |
44 mm-es csúszószár-átmérőjű, fordított teleszkópokból összeállított villa |
Hátul |
Pro-Link himbarendszer, központi rugóstag, alumínium lengővilla |
Kerekek és abroncsok |
|
Felniméret elöl |
21 col |
Felniméret hátul |
18 col |
Abroncs elöl |
3.00-21 51P |
Abroncs hátul |
120/80-14M/C (57P) |
FÉKRENDSZER |
|
ABS típusa |
Kétcsatornás |
MŰSZEREK ÉS ELEKTRONIKA |
|
Műszerek |
Digitális műszeregység |
Fényszóró |
LED-es |
Hátsó lámpa |
Izzós |
A műszaki információk tájékoztató jellegűek, a változás jogát fenntartjuk.