CB500X 2021

HONDA CB500X 2021

Összegzés: A Honda A2-es jogosítvánnyal is vezethető, tavaly tetőtől talpig újratervezett, kompakt kalandmotorja Euro 5-ös erőforrással és új grafikával érkezik a kereskedésekbe, fényezéseinek választéka pedig három új színnel bővült, melyek között ott találjuk az Africa Twint idéző festést is.

 

Tartalom:

1. Bevezetés

2. Áttekintés

3. Főbb jellemzők

4. Kiegészítők

5. Műszaki adatok

 

1. Bevezetés

 

A kalandmotorként aposztrofálható CB500X 2013-ban, a meztelen CB500F és az áramvonal-idomos CBR500R testvéreként jelent meg a piacon, afféle crossover modellként egyesítve a Honda motorkerékpárjainak erényeit. Ez egy kis tömegű, feltűnéstől mentes jármű, ami csendben, hibátlanul végzi a dolgát, és tulajdonképpen bárhol, bármilyen szerepben kiváló teljesítményt nyújt.

 

A CB500X semmihez nem fogható használati értéke a lelkiismeretes, egyszersmind céltudatos tervezésnek köszönhető, tudniillik a Honda mérnökei olyan könnyen kezelhető, sokoldalú jármű megalkotására törekedtek, ami pörgős, mégis nyomatékos, soros, kéthengeres motor köré épül, futóműve pedig városban, országúton és autópályán is biztos úttartást, valamint elsőrangú menetkomfortot garantál.

 

Ebből fakadóan a CB500X urbánus közlekedésre, ingázásra és hétvégi túrázásra is abszolút ideális, s mivel hosszú rugóutakkal vértezték fel, rossz minőségű aszfalton és földutakon is magabiztosan tör előre. A könnyű terepezést a széles, változó keresztmetszetű, elvékonyodó kormány és a felegyenesedett üléspozíció is nagyban megkönnyíti; az is komoly előnyt jelent, hogy a modell nyergéből messze belátható a környezet.

Használati értékéhez nagyban hozzájárul, hogy 2016-ban, az első modellfrissítés alkalmával nagyobb üzemanyagtartállyal, hatékonyabb időjárás-védelemmel, magasabb szélvédővel, LED világítással, szabályozható rugó-előfeszítésű első villával és állítható fékkarral tették vonzóbbá.

 

A 2019-es modellév újabb jelentős mérföldkő volt a típus életében. Kalandmotoros stílusa kifinomultabbá vált, idomzatát pedig átrajzolták, hogy még inkább kihangsúlyozza a különleges építésmódot és arányokat. Emellett erősebb lett, tovább fejlesztették futóművét és számos apró módosítást hajtottak végre rajta, hogy – X-szel jelölt crossoverhez méltóan – minden eddiginél többet nyújthasson gazdájának.

 

2. Áttekintés

 

Város vagy vidék, hétköznap vagy hétvége – a CB500X-nek mindegy! Ez a motor minden környezetben brillírozik, hiszen igazán kemény, strapabíró kalandmotor, ami hosszú rugóutakkal, egycsöves, prémium hátsó rugóstaggal, kényelmes üléspozícióval és 19 colos első kerékkel segít a pilótának elérni céljait.

 

A2-es jogosítványhoz is passzoló, 47,6 LE-s motorját tavaly tették még hatékonyabbá a Honda mérnökei. Megújult a nyomatékhatárolós, kuplungasszisztenssel ellátott tengelykapcsoló, jellegzetesebb lett a kipufogórendszer hangja és átdolgozták a szívó- és a kipufogóoldalt, valamint a vezérlést, így 4%-kal nagyobb teljesítmény és nyomaték jelentkezik a 3000 és 7000 fordulat/perc közötti fordulatszám-tartományban.

 

Ugyancsak a CB500X mellett szól a váltófokozatokat is megjelenítő, váltások esedékességére figyelmeztető, folyadékkristályos műszeregység és a természetesen minden elemében LED világítás.

 

3. Főbb jellemzők

 

3.1. Stílus és felfüggesztés

 

  • Erős, masszív, kalandmotoros stílus
  • Elvékonyodó kormány és nagy kormányelfordulási tartomány
  • Hosszú rugóutak és 19”-os első kerék
  • Folyadékkristályos műszeregység váltófokozat-visszajelzéssel és váltások esedékességére figyelmeztető lámpával
  • Minden elemében LED világítás

 

A CB500X a korábbinál jóval agresszívabb fizimiskával született újra 2019-ben – különleges stílusa egyértelmű utalás a kalandozásra kész, strapabíró műszaki alapokra. Tekintettel az utazók igényeire, széles fej- és oldalidommal szerelték fel, kényesen ügyelve rá, hogy formailag és műszakilag is egységes konstrukció jöjjön létre. A harmóniát mi sem szemléltethetné jobban, mint az üzemanyagtartály és az új oldalidomok összefonódása, ami a motor első és hátsó része közötti kohéziót is megteremti.

 

Bár a CB500X stílusa kétségtelenül lenyűgöző, 2019-es áttervezése sokkal többről szólt, mint az idomzat újrarajzolásáról. A fokozott aerodinamikai teljesítménynek köszönhetően csökkent a fejidomra és a szélvédőre ható légnyomás, egyszersmind nőtt a pilóta szélvédettsége nagy sebességnél. Szintúgy a nagyobb kényelmet szolgálja az átdolgozott nyereg, melynek felső éleit elöl „leborotválták”. Így könnyebb átemelni felette a lábat és a kisebb termetűek talpa is talajt érhet. Hogy a CB500X még fordulékonyabb legyen, a középhelyzettől végállásig mért kormányelfordulási tartomány 38 fokra nőtt (+3°), s igen jó fogású az elvékonyodó, Gunmetal Grey (szürke) kormányrúd is.

 

A különféle látványos felületekkel körülölelt, folyadékkristályos műszeregység nem csak formai szempontból illik a CB500X-hez, kimagasló tudása szintén érdemessé tette a beépítésre. Azon túlmenően, hogy minden fontos menetadatot megjelenít, váltófokozat-visszajelzéssel és váltások esedékességére figyelmeztető lámpával teszi élvezetesebbé a motorozást. Utóbbi alapesetben 8750-es percenkénti főtengelyfordulatnál villan fel, de a vezető is eldöntheti, hogy mikor lépjen működésbe. A beállított érték 5000 és 8750 között lehet, és 250-es lépcsőkben ugorhat a pilóta. A teljes körű tájékoztatás jegyében a szélvédő konzolját csövekből állították össze, ehhez könnyedén illeszthető a GPS-tartó. Szemben a hagyományos motorokkal, a helymeghatározó itt a műszeregység felett is elhelyezhető, nem takarja el a kijelzőt.

 

A 35 mm átmérőjű acélcsövekből készített vázon nem változtattak, hiszen roppant könnyű és erős szerkezet, amelynek úgy határozták meg geometriáját, hogy pontos visszajelzéseket adjon az útfelületről. A motortartóbakok alakját és helyzetét, valamint a váznyúlványok merevségét úgy határozták meg, hogy a zavaró rezgések ne jussanak el a pilótáig.

 

Az utánfutás 108, a tengelytáv 1445 mm, a villaszög pedig 27,5 fok, tehát kifejezetten felhasználóbarát, magabiztosságot fokozó építésmód jellemzi a CB500X-et. A mindössze 197 kg tömegű CB500X megalkotásakor az ideális súlyelosztásra és a tömeg-középpontosításra is nagy hangsúlyt fektettek, erről árulkodik a hátsó villa motorhoz közeli bekötési pontja, valamint a páratlan fordulékonyság és úttartás is.

 

Nem változtak számottevően a méretadatok sem. A 2020-as CB500X 2155 mm hosszú, 825 mm széles és 1410 mm magas, szabad hasmagassága pedig 180 mm. Az üzemanyagtartály befogadóképessége 17,5 liter, az átlagfogyasztás pedig 3,6 l/100 km, így egyetlen tankolással akár 480 km is megtehető.

 

A 41 mm-es csúszószár-átmérőjű, állítható rugó-előfeszítésű első villa 150, a hátsó futómű 135 mm-es mozgási tartománnyal büszkélkedhet. A nagy összlökettérfogatú sportmotoroknál is használt, egycsöves hátsó csillapítóegység jutott gyors, kifinomult válaszokat ad az úthibákra, illetve kormánymozdulatokra, és hőcseréje is hatékony.

 

Rugó-előfeszítése öt lépésben szabályozható és merev, zártszelvényekből összeállított lengővillához kapcsolódik, melynek végein új, erősebb, préselt acélból készült láncfeszesség-állítók kaptak helyet. Az erőátvitelről 520-as, burkolt lánc gondoskodik, az első kerék átmérője pedig 19", tehát könnyű, magabiztos előrejutást garantál a rossz utakon, pláne, hogy nagy a rugóút és enyhe terepezésre is alkalmas abroncsokat választottak a szakemberek. Ezek mérete 110/80 ZR19, illetve 160/60 R17, a kerekek alapanyaga pedig természetesen alumínium.

 

A 320 mm-es, hullámos peremű, kétdugattyús nyereggel társított első féktárcsa 240 mm-es, szintén hullámos peremű, ámde egydugattyús féknyereggel felszerelt hátsó tárcsával dolgozik együtt, a blokkolásgátló szériatartozék.

 

A 2021-es CB500X vadonatúj, szemet gyönyörködtető grafikával lép színre, színválasztékában pedig három új fényezés is szerepel. Ezek a kivitelek egytől egyig piros segédvázzal gördülnek ki a gyárkapun, ezzel is tisztelegve a nagy testvér, a CRF1100L Africa Twin előtt. Elérhető fényezések:

 

Grand Prix Red (piros)

Matt Gunpowder Black Metallic (metálfekete)

Pearl Metalloid White (gyöngyházfehér)

 

3.2 Erőforrás

 

  • Az élénk, kéthengeres erőforrás felépítése megegyezik a 2019-es CBR1000RR Fireblade motorjáéval
  • Jól kihasználható teljesítmény és forgatónyomaték a teljes fordulatszám-tartományban
  • Sportos hangú, kétdobos kipufogórendszer
  • A kuplungasszisztens és a nyomatékhatároló megkönnyíti a fel- és lekapcsolásokat
  • Az erőforrás károsanyag-kibocsátása megfelel az Euro 5-ös környezetvédelmi előírásoknak

 

Az A2-es jogosítvánnyal is vezethető CB500X nyolcszelepes, folyadékhűtésű, soros, kéthengeres erőforrása nem más, mint a méret és a teljesítmény közötti tökéletes egyensúly szimbóluma. Egyenletesen felépülő nyomatéka és pörgős, lendületes karaktere szinte ellenállhatatlanná teszi, különösképpen, hogy már alacsony fordulatszámon elképesztő erővel tolja előre a gépet.

 

A 2019-es fejlesztések eredményeként az alsó és középső fordulatszám-tartományban egyaránt dinamikusabban gyorsul a CB500X – 3000 és 7000 f./perc között 4 százalékos forgatónyomaték- és teljesítménynövekedés tapasztalható. A kedvezőbb motorkarakterisztika elérésében a vezérlés tovább fejlesztése is közrejátszott, tudniillik 5 főtengely-elfordulási fokkal hamarabb zárnak a szelepek, s immáron 7,8 mm a szelepemelés, ami 0,3 mm-es növekedést jelent.

 

A PGM-FI üzemanyag-befecskendező rendszer légárama szinte teljesen egyenesen haladhat a levegőszűrőház és a szívósor között, ugyanis az akkumulátort 2019-ben előrébb helyezték a Honda szakemberei, hogy semmi ne állhassa útját az éltető oxigénnek. A hatékony gázcsere és a sportosabb hangzás jegyében a tavalyi modellévre a kipufogót is átalakították, így már két dobban végződik a rendszer és igen jellegzetes, pulzáló hangot áraszt. A – 8600-as percenkénti főtengelyfordulatnál jelentkező – csúcsteljesítmény 35 kW (47,6 LE), a legnagyobb forgatónyomaték pedig 43,3 Nm (6500 f./perc).

 

A 67 mm-es furatátmérő, a 66,8 mm-es lökethossz és a 10,7:1 arányú sűrítési viszony szintén sokat elárul a motorkonstrukcióról, ahogy a 180 fokos főtengely-elékelés is. Az elsődleges kiegyensúlyozó tengely hatékonyan csillapítja a vibrációkat, s mivel a hengerek mögé helyezték, a lehető legközelebb került a tömegközépponthoz. A primeráttétel és a kiegyensúlyozó tengely ún. ollós, csillapított fogkapcsolású fogaskerekeket kapott, melyek jóval halkabbak a hagyományos konstrukciónál. A főtengelysonkákat úgy formálták, hogy tökéletes erőpár jöjjön létre, ugyanakkor súlyuk a lehető legalacsonyabb legyen, így kisebb a tehetetlenségi nyomaték és könnyebben pörög fel a motor.

 

A teherviselő elemként is szolgáló erőforrás négy – hengerfejen kialakított – ponton függeszkedik vázon. A vezérlés görgős himbái és korongos emelőtőkéi alacsony súlyt szavatolnak, míg a kis rugóerejű szeleprugók és a csökkentett súrlódású összetevők hatékonyabbá teszik a működést.

 

A csendes vezérműlánc (SV lánc) vanádiumbevonatot kapott, így tovább mérséklődött a belső súrlódás, nem mellesleg ellenállóbbá vált a szennyeződések okozta kopással szemben. A szívószelepek tányérátmérője 26,0, a kipufogószelepeké 21,5 milliméter, minden adott tehát a kiváló gázcseréhez.

 

A dugattyú formája a 2019-es CBR1000RR Fireblade esetében alkalmazottakéhoz hasonlít, ezért nagy fordulatszámon sincs „dugattyúhang”. Hogy a belső súrlódás tovább csökkenjen, a dugattyúszoknyák oldalán hornyokat alakítottak ki. Ezzel kisebbé vált a hengerfal súrlódó felülete és még jobb lett a kenés, mert a motorolaj szabadon áramolhat a hornyokban. Miként a CBR1000RR esetében, a CB500X-nél is AB 1-es sós fürdőt és nitrid-bevonatot is alkalmaztak a maximális élettartam, valamint az oxidáció elkerülése érdekében.

 

A főtengely, a vezérműtengely és a kiegyensúlyozó tengely bezárta háromszög szinte teljesen azonos a négyhengeres Honda RR motoroknál megfigyelhetővel, a belső struktúrát pedig egyenesen a 2019-es CBR1000RR-ből vették át.

 

A hengerek centrifugális öntéssel létrehozott, rendkívül vékony falú hüvelyeket kaptak, amelyek minimalizálják a – 180 fokos főtengely-elékelésre visszavezethető – pumpálási veszteségeket. Ráadásként fokozott áramlású olajpumpa felel a kenésért, maga az olajteknő pedig kifejezetten mély, így kevésbé zavaró az olaj mozgása a forszírozott tempójú kanyarokban és az erőteljes fékezések során. A motor üzemeltetéséhez szükséges olajmennyiség 3,2 liter.

 

A CB500X hatfokozatú váltója szintén az RR jódjelű testvérből származik, kapcsolómechanizmusa és -karja például megegyezik a „nagyok” nyomatékelosztójában alkalmazottakkal. A 2019-től szériafelszereltségként adott, kuplungasszisztenssel és nyomatékhatárolóval ellátott tengelykapcsoló kisebb erővel, kifinomultabban működtethető és biztonságosabbá teszi a visszakapcsolásokat.

 

Hogy a CB500X továbbra méretosztályának egyik legkedveltebb modellje legyen, még precízebbé tették motorját. Ezt bizonyítja, hogy emissziója megfelel a 2020. január 1-én életbe lépett Euro 5-ös szabályozásnak is. Jelentősen csökkent például a szén-monoxid-kibocsátás és 40 százalékkal mérséklődött a kipufogott szénhidrogének mennyisége. Mindemellett hatékonyabbá vált a kopogásérzékelő és a szilárd részecskék méretét is korlátozza a rendszer.

 

4. Kiegészítők

 

A CB500X-hez Eredeti Honda Kiegészítők széles választékát kínálja a gyártó, közöttük az alábbi termékekkel:

 

Középállvány

Oldalsó légterelőidomok

Kézvédők

Fűtött markolat

35 literes túradoboz

Csomagtartókonzol

Oldaldoboztartó konzolok

Oldaldobozok

Bukócsövek

Ködfényszóró

Tanktáska

Nyeregtáska

Elektromos aljzat

Sötétített szélvédő

Kerékmatrica szett

Védőelem az üzemanyagtartályra

 

5. Műszaki adatok

 

ERŐFORRÁS 

Konstrukció

Folyadékhűtésű, soros, kéthengeres

Összlökettérfogat

471 cm3

Furat és löket

67 mm x 66,8 mm

Sűrítési viszony

10,7: 1

Csúcsteljesítmény

47,6 LE (35 kW)/8600 f./perc

Legnagyobb forgatónyomaték

43 Nm/6500 f./perc

Olajmennyiség

3,2 liter

ÜZEMANYAG-BEFECSKENDEZŐ RENDSZER 

Porlasztás

PGM-FI

Üzemanyagtartály befogadóképessége

17,7 l (tartalékkal együtt)

Üzemanyag-fogyasztás

(WMTC szabvány szerint)

3,6 l/100 km

ELEKTRONIKAI RENDSZER 

Akkumulátor típusa és kapacitása

12 V/7,4 Ah

Generátor legnagyobb áramerőssége

25 A/2000 f./perc

ERŐÁTVITEL 

Tengelykapcsoló felépítése

Olajfürdős, többtárcsás

Váltó felépítése

Hatfokozatú

Végáttétel

Lánc

VÁZ 

Konstrukció

Acél gerincváz

VÁZ ÉS FUTÓMŰ 

Méretek

(hosszúság x szélesség x magasság)

2155 mm x 825 mm x 1410 mm (magasított szélvédővel 1445 mm)

Tengelytáv

1445 mm

Villaszög

27,5 fok

Utánfutás

108 mm

Ülésmagasság

830 mm

Szabad hasmagasság

180 mm

Menetkész tömeg

197 kg

FELFÜGGESZTÉS 

Elöl

Hagyományos, 41 mm-es csúszószár-átmérőjű teleszkópokból összeállított villa szabályozható rugó-előfeszítéssel

Hátul

Pro-Link himbarendszer, 5 lépésben állítható előfeszítésű központi rugóstag, zártszelvényekből készített lengővilla

KEREKEK 

Elöl

Sokágú, öntött, alumínium

Hátul

Sokágú, öntött, alumínium

Kerékméret elöl

19 X MT2,5

Kerékméret hátul

17 X MT4,5

Abroncs elöl

110/80R 19M/C (Kettős célú mintázat)

Abroncs hátul

160/60R 17M/C (Kettős célú mintázat)

FÉKRENDSZER 

ABS típusa

Kétcsatornás

Elöl

Szimpla, 320 mm-es, hullámos peremű tárcsa, kétdugattyús féknyereg

Hátul

Szimpla, 320 mm-es, hullámos peremű tárcsa, kétdugattyús féknyereg

MŰSZEREK ÉS ELEKTRONIKA 

Műszeregység

Digitális sebesség- és fordulatszámmérő (rovátkás), két digitális napiszámláló, digitális üzemanyagszint- és fogyasztásmérő, digitális óra, váltófokozat-visszajelző

Lopásvédelem

HISS (Honda Intelligent Security System)

Fényszóró

Tompított: 4,8 W, távolsági: 12 W

 

A műszaki információk tájékoztató jellegűek, a változás jogát fenntartjuk.

 

*Kérjük, vegye figyelembe, hogy az üzemanyag-fogyasztásra vonatkozó adatokat a Honda rögzítette a WMTC-szabványnak megfelelően. A teszteket görgőpadon, a jármű szériaváltozatával, csak vezetővel, utas és kiegészítő felszerelések nélkül végeztük. A jármű tényleges üzemanyag-fogyasztása a vezetési stílustól, a karbantartástól, az időjárástól, az útviszonyoktól, a gumiabroncs nyomásától, a felszerelt tartozékoktól, a rakománytól, a vezető és az utas súlyától, valamint más tényezőktől.