Összegzés: A Honda A2-es jogosítvánnyal is vezethető mini „streetfightere” átrajzolt, látványosabb grafikával folytatja pályafutását, fényezéseinek választéka pedig két új színnel bővült. További fontos változás, hogy az erőforrás károsanyag-kibocsátása immáron az Euro 5-ös környezetvédelmi előírásoknak is megfelel.
Tartalom:
1. Bevezetés
2. Áttekintés
3. Főbb jellemzők
4. Kiegészítők
5. Műszaki adatok
1. Bevezetés
A CB500F 2013-ban, a kalandmotoros CB500X és az áramvonal-idomos CBR500R meztelen testvéreként jelent meg a piacon. Koncepcióját a Honda már kipróbált és bevált formulája alapján határozták meg a mérnökök, így hamar közkedveltté vált a vásárlók körében.
S hogy mi is ennek a formulának az alapja? Nos, egy rendkívül élénk és takarékos, soros, kéthengeres. 47,6 LE-s erőforrás, amit egyszerű, kis tömegű, sportos vázzal és kifinomult futóművel társítottak, méghozzá azzal a nem titkolt céllal, hogy megkönnyítsék a haladó pilóták további fejlődését, egyszersmind végtelenül szórakoztatóvá tegyék számukra a hétköznapi és a hétvégi gurulásokat.
Kompakt méretéből és barátságos viselkedéséből fakadóan nyugodt tanulásra éppúgy ideális, mint önfeledt kanyarvadászatra, így kisebb (pl. 125-ös) és nagyobb motorról váltók számára egyaránt remek választás lehet. Mivel üzemeltetési költsége roppant kedvező, mindennapi használatra is tökéletes, az ingázók például rengeteget spórolhatnak vele.
A 2019-es modellváltozat még markánsabb formavilággal és még fejlettebb műszaki alapokkal érkezett a kereskedésekbe, a 2021-es pedig új grafikával, kibővített színpalettával és Euro 5-ös normákat teljesítő motorral igyekszik kiszolgálni a bukósisakosok minden igényét.
2. Áttekintés
Az A2-es jogosítvánnyal is vezethető, 47,6 LE-s CB500F motorját tavaly tették még hatékonyabbá a Honda mérnökei. Megújult a nyomatékhatárolós, kuplungasszisztenssel ellátott tengelykapcsoló, jellegzetesebb lett a kipufogórendszer hangja és átdolgozták a szívó- és a kipufogóoldalt, valamint a vezérlést, így 4%-kal nagyobb teljesítmény és nyomaték jelentkezik a 3000 és 7000 f./perc közötti fordulatszám-tartományban.
A szintén tavaly kapta meg az aktuális váltófokozatot is megjelenítő, modern, folyadékkristályos műszeregységet és a LED irányjelzőket, idén pedig új grafikával, kibővült színválasztékkal és Euro 5-kompatibilis erőforrással irányítja magára a rivaldafényt.
3. Főbb jellemzők
3.1 Stílus és felfüggesztés
A 2019-es modellévet már új, agresszív megjelenéssel kezdte meg a CB500F. Formavilágának legfőbb eleme a jellegzetes, mélyre ültetett fényszóró lett, ami egyszerre láttatja modernnek és tettre késznek a modellt. Ezt koronázza meg a harmonikus egységbe kovácsolt üzemanyagtartály-motor-oldalidom hármas, valamint az álomszép erőforrás, ami a nyeregnek és a farrésznek adja tovább a hatáskeltés stafétáját.
A változó keresztmetszetű, kónuszos kormánynak köszönhetően pontosabb visszajelzéseket nyújt és még ösztönösebben, magabiztosabban vezethető. Folyadékkristályos műszeregysége nemcsak váltófokozat-visszajelzésre képes, hanem a váltások esedékességére is figyelmeztet. Visszajelző lámpája alapesetben 8750-es percenkénti főtengelyfordulatnál villan fel, de a tulajdonos maga is eldöntheti, hogy mikor lépjen működésbe. A beállított érték 5000 és 8750 között lehet, és 250-es lépcsőkben ugorhat a pilóta.
A 35 mm átmérőjű acélcsövekből készített vázon nem változtattak 2020-ra, hiszen roppant könnyű és erős szerkezet, amelynek úgy határozták meg geometriáját, hogy pontos visszajelzéseket adjon az útról. A motortartóbakok alakját és helyzetét, valamint a váznyúlványok merevségét úgy határozták meg, hogy a zavaró rezgések ne jussanak el a pilótáig.
Az utánfutás 102, a tengelytáv 1410 mm, a villaszög pedig 25,5 fok, a száraz adatok is jól mutatják tehát, hogy igencsak átgondolt konstrukcióval állunk szemben, ami kifejezetten magabiztossá teszi a pilótát irányítás közben. A csupán 192 kg tömegű CB500F tervezésénél az ideális súlyelosztásra és a tömeg-középpontosításra is nagy hangsúlyt fektettek, erről árulkodik a hátsó villa motorhoz közeli bekötési pontja, valamint a páratlan fordulékonyság és úttartás is.
A könnyű kezelhetőség és a kényelmes, pihentető testtartás érdekében 785 mm magasra helyezték az ülőlapot, ami azért is kedvező, mert így minden testalkathoz passzol a – 2080 mm hosszú, 790 mm széles, 1060 mm magas, 145 mm-es szabad hasmagassággal felvértezett – típus. A méretes üzemanyagtartály nem kevesebb, mint 17,1 liternyi benzint képes elnyelni, ami a kedvező, 3,49 l/100 km-es üzemanyag-fogyasztást figyelembe véve több mint 480 km-es hatótávolsággal kecsegtet.
A 41 mm-es csúszószár-átmérőjű teleszkópokból összeállított első villa 120 mm-es rugóúton jár fel és alá. Kifinomult építésmódja minden helyzetben pontos – első abroncs felől érkező – visszajelzéseket és a hatékony csillapítást garantál. Akárcsak a nagy összlökettérfogatú sportmotorokon, a CB500F hátsó futóművében is egycsöves, nagy átmérőjű dugattyúra épülő rugóstag dolgozik. Ez gyors, kifinomult válaszokat ad a változó útviszonyokra, illetve kormánymozdulatokra, és hőleadása is gyorsabb. Rugó-előfeszítése 5 lépésben szabályozható, és merev, zártszelvényekből összeállított lengővillához kapcsolódik, melynek végein erős, préselt acélból készült láncfeszesség-állítók kaptak helyet. Az erőátvitelről 520-as, burkolt lánc gondoskodik, az elöl 3,5", hátul 4,5" széles, 17"-os átmérőjű öntött alumíniumkerekek ráfjaihoz pedig üreges, Y alakú „küllők” kapcsolódnak. Az abroncsok mérete 120/70 ZR17, illetve 160/60 ZR17.
A 320 mm-es, hullámos peremű, kétdugattyús nyereggel társított első féktárcsa 240 mm-es, szintén hullámos peremű, ámde egydugattyús féknyereggel felszerelt hátsó tárcsával dolgozik együtt, a blokkolásgátló szériatartozék.
A CB500F az alábbi színekben lesz elérhető – a forgalmazás országonként eltérhet:
3.2 Erőforrás
A CB500F nyolcszelepes, folyadékhűtésű, soros, kéthengeres erőforrása nem más, mint a méret és a teljesítmény közötti tökéletes egyensúly szimbóluma. Egyenletesen felépülő nyomatéka és pörgős, lendületes karaktere szinte ellenállhatatlanná teszi, különösképpen, hogy már alacsony fordulatszámon elképesztő erővel tolja előre a gépet.
A 2019-es fejlesztések eredményeként az alsó és középső fordulatszám-tartományban egyaránt dinamikusabban gyorsul a CB500F – 3000 és 7000 f./perc között 4%-os forgatónyomaték- és teljesítménynövekedés tapasztalható. A kedvezőbb motorkarakterisztika elérésében a vezérlés tovább fejlesztése is közrejátszott, tudniillik 5 főtengely-elfordulási fokkal hamarabb zárnak a szelepek, s immáron 7,8 mm a szelepemelés, ami 0,3 mm-es növekedést jelent.
A PGM-FI üzemanyag-befecskendező rendszer légárama szinte teljesen egyenesen haladhat a levegőszűrőház és a szívósor között, ugyanis az akkumulátort 2019-ben előrébb helyezték a Honda szakemberei, hogy semmi ne állhassa útját az éltető oxigénnek. A hatékony gázcsere és a sportosabb hangzás jegyében a tavalyi modellévre a kipufogót is átalakították, így már két dobban végződik a rendszer és igen jellegzetes, pulzáló hangot áraszt. A – 8600-as percenkénti főtengelyfordulatnál jelentkező – csúcsteljesítmény 35 kW (47,6 LE), a legnagyobb forgatónyomaték pedig 43,3 Nm (6500 f./perc).
A 67 mm-es furatátmérő, a 66,8 mm-es lökethossz és a 10,7:1 arányú sűrítési viszony szintén sokat elárul a motorkonstrukcióról, ahogy a 180 fokos főtengely-elékelés is. Az elsődleges kiegyensúlyozó-tengely hatékonyan csillapítja a vibrációkat, s mivel a hengerek mögé helyezték, a lehető legközelebb került a tömegközépponthoz. A primeráttétel és a kiegyensúlyozó tengely ún. ollós, csillapított fogkapcsolású fogaskerekeket kapott, melyek jóval halkabbak a hagyományos konstrukciónál. A főtengelysonkákat úgy formálták, hogy tökéletes erőpár jöjjön létre, ugyanakkor súlyuk a lehető legalacsonyabb legyen, így kisebb a tehetetlenségi nyomaték és könnyebben pörög fel a motor.
A teherviselő elemként is szolgáló erőforrás négy – hengerfejen kialakított – ponton függeszkedik vázon. A vezérlés görgős himbái és korongos emelőtőkéi alacsony súlyt szavatolnak, míg a kis rugóerejű szeleprugók és a csökkentett súrlódású összetevők hatékonyabbá teszik a működést.
A csendes vezérműlánc (SV lánc) vanádiumbevonatot kapott, így tovább mérséklődött a belső súrlódás, nem mellesleg ellenállóbbá vált a szennyeződések okozta kopással szemben. A szívószelepek tányérátmérője 26,0, a kipufogószelepeké 21,5 mm, minden adott tehát a kiváló gázcseréhez.
A dugattyú formája a 2019-es CBR1000RR Fireblade esetében alkalmazottakéhoz hasonlít, ezért nagy fordulatszámon sincs „dugattyúhang”. Hogy a belső súrlódás tovább csökkenjen, a dugattyúszoknyák oldalán hornyokat alakítottak ki. Ezzel kisebbé vált a hengerfal súrlódó felülete és még jobb lett a kenés, mert a motorolaj szabadon áramolhat a hornyokban. Miként a CBR1000RR esetében, a CB500F-nél is AB 1-es sós fürdőt és nitrid-bevonatot is alkalmaztak a maximális élettartam, valamint az oxidáció elkerülése érdekében.
A főtengely, a vezérműtengely és a kiegyensúlyozó tengely bezárta háromszög szinte teljesen azonos a négyhengeres Honda RR motoroknál megfigyelhetővel, a belső struktúrát pedig egyenesen a 2019-es CBR1000RR-ből vették át.
A hengerek centrifugális öntéssel létrehozott, rendkívül vékony falú hüvelyeket kaptak, amelyek minimalizálják a – 180 fokos főtengely-elékelésre visszavezethető – pumpálási veszteségeket. Ráadásként fokozott áramlású olajpumpa felel a kenésért, maga az olajteknő pedig kifejezetten mély, így kevésbé zavaró az olaj mozgása a forszírozott tempójú kanyarokban és az erőteljes fékezések során. A motor üzemeltetéséhez szükséges olajmennyiség 3,2 liter.
A CB500F váltója szintén az RR jódjelű testvérből származik, kapcsolómechanizmusa és -karja például megegyezik a „nagyok” nyomatékelosztójában alkalmazottakkal. A 2019-től szériafelszereltségként adott, kuplungasszisztenssel és nyomatékhatárolóval ellátott tengelykapcsoló kisebb erővel, kifinomultabban működtethető és biztonságosabbá teszi a visszakapcsolásokat.
Hogy a CB500F megőrizhesse kedvező piaci helyzetét, egyszersmind megmaradhasson kategóriájának egyik leginkább környezetbarát modelljének, a Honda még hatékonyabbá és kifinomultabbá tette motorját. Erről tanúskodik, hogy emissziója már a 2020. január 1-én életbe lépő Euro 5-ös szabályozásnak is megfelel. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy csökkent a szén-monoxid-kibocsátás és 40%-kal mérséklődött a kipufogott szénhidrogének mennyisége. Mindemellett hatékonyabbá vált a kopogásérzékelő és a szilárd részecskék méretét is korlátozza a rendszer.
4. Kiegészítők
A CB500F-hez Eredeti Honda Kiegészítők széles választékát kínálja a gyártó, közöttük az alábbi termékekkel:
35 literes túradoboz
Csomagtartókonzol
Tanktáska
Nyeregtáska
Magasított szélvédő (áttetsző)
Fűtött markolat
12V-os elektromos aljzat
Üléstakaró idom szóló nyereghez
Középállvány
Kerékmatrica szett
Védőelem az üzemanyagtartályra
5. Műszaki adatok
ERŐFORRÁS |
|
Konstrukció |
Folyadékhűtésű, soros, kéthengeres |
Összlökettérfogat |
471 cm3 |
Furat x löket |
67 mm x 66,8 mm |
Sűrítési viszony |
10,7: 1 |
Csúcsteljesítmény |
476, LE (35 kW)/8600 f./perc |
Legnagyobb forgatónyomaték |
43 Nm/6500 f./perc |
Olajmennyiség |
3,2 liter |
ÜZEMANYAG-BEFECSKENDEZŐ RENDSZER |
|
Porlasztás |
PGM-FI |
Üzemanyagtartály befogadóképessége |
17,1 l (tartalékkal együtt) |
Üzemanyag-fogyasztás (WMTC szabvány szerint) |
3,49 l/100 km |
ELEKTRONIKAI RENDSZER |
|
Akkumulátor típusa és kapacitása |
12V/7,4 Ah |
Generátor legnagyobb áramerőssége |
23,4 A/2000 f./perc |
ERŐÁTVITEL |
|
Tengelykapcsoló felépítése |
Olajfürdős, többtárcsás |
Váltó felépítése |
Hatfokozatú |
Végáttétel |
Lánc |
VÁZ |
|
Konstrukció |
Acél gerincváz |
VÁZ ÉS FUTÓMŰ |
|
Méretek (hosszúság x szélesség x magasság) |
2080 mm x 790 mm x 1060 mm |
Tengelytáv |
1410 mm |
Villaszög |
25,5 fok |
Utánfutás |
102 mm |
Ülésmagasság |
785 mm |
Szabad hasmagasság |
145 mm |
Menetkész tömeg |
189 kg |
FELFÜGGESZTÉS |
|
Elöl |
Hagyományos, 41 mm-es csúszószár-átmérőjű teleszkópokból összeállított villa szabályozható rugó-előfeszítéssel |
Hátul |
Pro-Link himbarendszer, 5 lépésben állítható előfeszítésű központi rugóstag, zártszelvényekből készített lengővilla |
KEREKEK |
|
Elöl |
Sokágú, öntött, alumínium |
Hátul |
Sokágú, öntött, alumínium |
Kerékméret elöl |
17 x MT3,5 |
Kerékméret hátul |
17 x MT4,5 |
Abroncs elől |
120/70ZR - 17M/C |
Abroncs hátul |
160/60ZR - 17M/C |
FÉKRENDSZER |
|
ABS típusa |
Kétcsatornás |
Elöl |
Szimpla, 320 mm-es, hullámos peremű tárcsa, kétdugattyús féknyereg |
Hátul |
Szimpla, 320 mm-es, hullámos peremű tárcsa, kétdugattyús féknyereg |
MŰSZEREK ÉS ELEKTRONIKA |
|
Műszeregység |
Digitális sebesség- és fordulatszámmérő (rovátkás), két digitális napiszámláló, digitális üzemanyagszint- és fogyasztásmérő, digitális óra, váltófokozat-visszajelző |
Lopásvédelem |
HISS (Honda Intelligent Security System) |
Fényszóró |
Tompított: 4,8 W Távolsági: 12,0 W LED-es |
A műszaki információk tájékoztató jellegűek, a változás jogát fenntartjuk.
* Kérjük, vegye figyelembe, hogy az üzemanyag-fogyasztásra vonatkozó adatokat a Honda rögzítette a WMTC-szabványnak megfelelően. A teszteket görgőpadon, a jármű szériaváltozatával, csak vezetővel, utas és kiegészítő felszerelések nélkül végeztük. A jármű tényleges üzemanyag-fogyasztása a vezetési stílustól, a karbantartástól, az időjárástól, az útviszonyoktól, a gumiabroncs nyomásától, a felszerelt tartozékoktól, a rakománytól, a vezető és az utas súlyától, valamint más tényezőket!