Honda CB500F 2019

HONDA CB500F – 2019

Összegzés: A Honda A2-es jogosítvánnyal is vezethető streetfightere agresszívebb megjelenéssel és változó keresztmetszetű, elvékonyodó kormánnyal folytatja pályafutását. Emellett erőforrását is áthangolták, így nagyobb teljesítmény, illetve forgatónyomaték áll a pilóta rendelkezésére az alsó és középső fordulatszám-tartományban. A maximális menetbiztonság érdekében a nyomatékhatárolós tengelykapcsoló és a kuplungasszisztens immáron az alapfelszereltség része, és szériatartozék a folyadékkristályos műszeregység, valamint a LED irányjelző is.

Tartalom:

1. Bevezetés

2. Áttekintés

3. Főbb jellemzők

4. Kiegészítők

5. Műszaki adatok

1. Bevezetés

A CB500F 2013-ban, a kalandmotoros CB500X és az áramvonal-idomos CBR500R naked testvéreként jelent meg a piacon. Koncepcióját a Honda már kipróbált és bevált formulája alapján határozták meg a mérnökök, így hamar közkedveltté vált a vásárlók körében.

Mozgatásáról soros, kéthengeres erőforrás gondoskodik, amit egyszerű, kis tömegű, sportos vázzal és kifinomult futóművel társítottak, méghozzá azzal a nem titkolt céllal, hogy megkönnyítsék a haladó pilóták további fejlődését, egyszersmind végtelenül szórakoztatóvá tegyék számukra a hétköznapi és a hétvégi gurulásokat. Bár a 35 kW-os csúcsteljesítménynek köszönhetően A2-es jogosítvánnyal is vezethető, szó sincs belépő szintű modellről – a CB500F minden szempontból túlmutat a kategóriája határain.

Kompakt méretéből és barátságos viselkedéséből fakadóan nyugodt tanulásra éppúgy ideális, mint önfeledt kanyarvadászatra, így kisebb és nagyobb motorról váltók számára egyaránt remek választás lehet. Mivel üzemeltetési költsége roppant kedvező, mindennapi használatra is tökéletes választás, az ingázók például rengeteget spórolhatnak vele.

2016-ban lengébb, streetfighteres idomzatba csomagolták a típust, ami látni engedte a gyönyörű, erőtől duzzadó hajtóművet és még látványosabb formai megoldásokkal kápráztatta el a szemlélőket. Emellett a CB500F – a modellfrissítés részeként – nagyobb üzemanyagtartályt, LED világítást, szabályozható rugó-előfeszítésű teleszkópokat és állítható fékkarokat kapott, tovább nőtt tehát amúgy is kimagasló használati értéke.

A 2019-es modellváltozat még markánsabb formavilággal és még fejlettebb műszaki alapokkal érkezik a kereskedésekbe, és átütőbb vezetési élményt ígér, mint valaha.

2. Áttekintés

A 2019-es CB500F agresszív, erőtől duzzadó formavilággal gördül színre, és elvékonyodó kormányának hála minden eddiginél élvezetesebb motorozásokat ígér. Az új, folyadékkristályos műszeregység nemcsak az aktuális váltófokozatot mutatja, hanem a váltások esedékességére is figyelmeztet, és immáron az irányjelzők is LED-esek, csak úgy, mint a többi lámpa.

Csúcsteljesítménye továbbra is 35 kW (47,6 LE), így A2-es jogosítvánnyal is vezethető, de a módosított szívó- és kipufogóoldali kialakításnak, valamint szelepvezérlésnek köszönhetően  4%-kal nagyobb motorerő jelentkezik a 3000 és 7000 közötti fordulatszám-tartományban. Az új, kétdobos kipufogórendszer jellegzetesebb hangon dalol elődjénél, a kuplungasszisztens és a nyomatékhatárolós tengelykapcsoló (ti. csúszókuplung) pedig ezentúl alapáron jár a modellhez.

Ráadásként a futómű is kifinomultabbá vált, ugyanis a 2019-es modellévben már állítható rugó-előfeszítésű első villa és fejlettebb központi hátsó rugóstag simítja el az úthibákat.

3. Főbb jellemzők

3.1 Stílus és felfüggesztés

  • Új, agresszív megjelenésű idomzat
  • Az elvékonyodó kormány pontosabb visszajelzésekkel és még jobb menetkomforttal örvendezteti meg a pilótát
  • Új, folyadékkristályos műszeregység váltófokozat-visszajelzéssel és felváltások (Shift Up) esedékességére figyelmeztető lámpával
  • LED irányjelzők

A 2019-es modellévet új, agresszívabb megjelenéssel kezdi meg a CB500F. Formavilágának legfőbb eleme a jellegzetes, mélyre ültetett fényszóró, ami egyszerre láttatja modernnek és tettre késznek a modellt. Ezt fejeli meg a harmonikus egységbe kovácsolt üzemanyagtartály-motor-oldalidom hármas, no meg az álomszép erőforrás, ami a nyeregnek és a farrésznek adja tovább a hatáskeltés stafétáját.

A változó keresztmetszetű, kónuszos kormány pontosabb visszajelzéseket nyújt a korábban használtnál, és az üléspozíciót is kényelmesebbé varázsolja. A sportos hangulathoz az új, folyadékkristályos műszeregység is hozzájárul – a váltófokozat-visszajelzés és a felváltások (Shift Up) esedékességére figyelmeztető lámpa tovább fokozza az élményt. Utóbbi alapesetben 8750-es percenkénti főtengelyfordulatnál villan fel, de a tulajdonos maga is eldöntheti, hogy mikor lépjen működésbe. A beállított érték 5000 és 8750 között lehet, és 250-es lépcsőkben ugorhat a pilóta.

A 35 mm átmérőjű acélcsövekből készített vázon nem változtattak, hiszen roppant könnyű és erős szerkezet, amelynek úgy határozták meg geometriáját, hogy pontos visszajelzéseket adjon és a menetkomfort is maximális legyen. Utóbbiban a motortartóbakok alakja és helyzete legalább annyira fontos szerepet játszik, mint a váz részeinek eltérő merevsége, és az sem mellékes, hogy ezek a technikai megoldások a zavaró rezgéseket is kiszűrik.

Az utánfutás 102, a tengelytáv 1410 mm, a villaszög pedig 25,5 fok - a száraz adatok is jól mutatják tehát, hogy igencsak átgondolt konstrukcióval állunk szemben, ami kifejezetten magabiztossá teszi a pilótát irányítás közben. A mindössze 189 kg tömegű CB500F tervezésénél az ideális súlyelosztásra és a tömeg-középpontosításra is nagy hangsúlyt fektettek, erről árulkodik a hátsó villa „előrehozott” bekötési pontja, valamint a páratlan fordulékonyság és úttartás.

A könnyű kezelhetőség és a kényelmes, pihentető testtartás érdekében ezúttal is 785 mm magasra helyezték az ülőlapot, és nem változtak számottevően a méretadatok sem. A 2019-es CB500F 2080 mm hosszú, 790 mm széles és 1060 mm magas, szabad hasmagassága pedig 145 mm. A méretes üzemanyagtartály nem kevesebb, mint 17,1 liternyi benzint képes elnyelni, ami a kedvező üzemanyag-fogyasztást figyelembe véve 480 km-es hatótávolsággal kecsegtet.

A 41 mm-es csúszószár-átmérőjű teleszkópokból összeállított első villa 120 mm-es rugóúton jár fel és alá. Kifinomult építésmódja minden helyzetben pontos visszajelzéseket és hatékony csillapítást garantál. Akárcsak a nagy össz-lökettérfogatú sportmotorokon, immáron a CB500F hátsó futóművében is egycsöves rugóstag dolgozik. Szemben az elődmodell kétcsöves, kisebb dugattyúval felszerelt csillapítóegységével, ez gyorsabb, kifinomultabb válaszokat ad a változó útviszonyokra, illetve kormánymozdulatokra, és hőcseréje is hatékonyabb.

Rugó-előfeszítése 5 lépésben szabályozható, és merev, zártszelvényekből összeállított lengővillához kapcsolódik, melynek végein új, erősebb, préselt acélból készült láncfeszesség-állítók kaptak helyet. Az erőátvitelről 520-as, burkolt lánc gondoskodik, az elöl 3,5”, hátul 4,5” széles, öntött alumíniumkerekek ráfjaihoz pedig üreges, Y alakú „küllők” kapcsolódnak. Az abroncsok mérete 120/70 ZR17, illetve 160/60 ZR17. A 320 mm-es, hullámos peremű, kétdugattyús nyereggel társított első féktárcsa 240 mm, szintén hullámos peremű, ámde egydugattyús féknyereggel felszerelt hátsó tárcsával dolgozik együtt, a blokkolásgátló szériatartozék.

A CB500F az alábbi színekben lesz elérhető:

Grand Prix Red

Matt Gunpowder Black Metallic

Pearl Metalloid White

3.2 Erőforrás

  • Az élénk, kéthengeres erőforrás felépítése megegyezik a CBR1000RR Fireblade motorjáéval
  • A módosított szívó- és kipufogóoldali kialakításnak, valamint vezérlésnek köszönhetően 4 százalékkal nőtt a teljesítmény, illetve a forgatónyomaték a középső fordulatszám-tartományban
  • Új, sportosabb hangú, kétdobos kipufogórendszer
  • A kuplungasszisztens és a nyomatékhatároló megkönnyíti a fel- és lekapcsolásokat

A CB500F nyolcszelepes, folyadékhűtésű, soros, kéthengeres erőforrása nem más, mint a méret és a teljesítmény közötti tökéletes egyensúly szimbóluma. Egyenletesen felépülő nyomatéka és pörgős, lendületes karaktere szinte ellenállhatatlanná teszi, különösképpen, hogy már alacsony fordulatszámon elképesztő erővel tolja előre a gépet.

A 2019-es fejlesztések eredményeként az alsó és középső fordulatszám-tartományban egyaránt dinamikusabban gyorsul a CB500F – 3000 és 7000 f./perc között 4 %-os forgatónyomaték- és teljesítménynövekedés tapasztalható. A kedvezőbb motorkarakterisztika elérésében a vezérlés tovább fejlesztése is közrejátszott, tudniillik 5 főtengely-elfordulási fokkal hamarabb zárnak a szelepek, s immáron 7,8 mm a szelepemelés, ami 0,3 mm-es növekedést jelent.

A PGM-FI üzemanyag-befecskendező rendszer légárama szinte teljesen egyenesen haladhat a levegőszűrőház és a szívósor között, ugyanis az akkumulátort előrébb helyezték (13,4 mm helyett 44,1 mm), hogy semmi ne állhassa útját az éltető oxigénnek. A hatékony gázcsere és a sportosabb hangzás jegyében a kipufogót is átalakították – a 2019-es modellváltozaton már két dobban végződik a rendszer. A – 8500-as percenkénti főtengelyfordulatnál jelentkező – csúcsteljesítmény 35 kW (47,6 LE), a legnagyobb forgatónyomaték pedig 43,3 Nm (7000 f./perc).

A 67 mm-es furatátmérő, a 66,8 mm-es lökethossz és a 10,7:1 arányú sűrítési viszony szintén sokat elárul a motorkonstrukcióról, ahogy a 180 fokos főtengely-elékelés is. Az elsődleges kiegyensúlyozó-tengely hatékonyan csillapítja a vibrációkat, s mivel a hengerek mögé helyezték, a lehető legközelebb került a tömegközépponthoz. A primeráttétel és a kiegyensúlyozó-tengely ún. ollós, csillapított fogkapcsolású fogaskerekeket kapott, melyek jóval halkabbak a hagyományos konstrukciónál. A főtengelysonkákat úgy formálták, hogy tökéletes erőpár jöjjön létre, ugyanakkor súlyuk a lehető legalacsonyabb legyen, így kisebb a tehetetlenségi nyomaték és könnyebben pörög fel a motor.

A teherviselő elemként is szolgáló erőforrás négy – hengerfejen kialakított – ponton függeszkedik vázon. A vezérlés görgős himbái és korongos emelőtőkéi alacsony súlyt szavatolnak, míg a kis rugóerejű szeleprugók és a csökkentett súrlódású összetevők hatékonyabbá teszik a működést.

A csendes vezérműlánc (SV lánc) vanádiumbevonatot kapott, így tovább mérséklődött a belső súrlódás, nem mellesleg ellenállóbbá vált a kopással szemben. A szívószelepek tányérátmérője 26,0, a kipufogószelepeké 21,5 mm, minden adott tehát a kiváló gázcseréhez.

A dugattyú formája a CBR1000RR Fireblade esetében alkalmazottakéhoz hasonlít, ezért nagy fordulatszámon sincs „dugattyúhang”. Hogy a belső súrlódás tovább csökkenjen, a dugattyúszoknyák oldalán hornyokat alakítottak ki. Ezzel kisebbé vált a hengerfal súrlódó felülete és még jobb lett a kenés, mert a motorolaj szabadon áramolhat a hornyokban. Miként a CBR1000RR esetében, a CB500F-nél is AB 1-es sós fürdőt és nitridbevonatot is alkalmaztak a maximális élettartam, valamint az oxidáció elkerülése érdekében.

A főtengely, a vezérműtengely és a kiegyensúlyozó-tengely bezárta háromszög szinte teljesen azonos a négyhengeres Honda RR motoroknál megfigyelhetővel, a belső struktúrát pedig egyenesen a CBR1000RR-ből vették át.

 A hengerek centrifugális öntéssel létrehozott, rendkívül vékony falú hüvelyeket kaptak, amelyek minimalizálják a – 180 fokos főtengely-elékelésre visszavezethető – pumpálási veszteségeket. Akárcsak a CBR1000RR-nél, itt is fokozott áramlású olajpumpa felel a kenésért, maga az olajteknő pedig kifejezetten mély, így kevésbé zavaró az olaj mozgása a forszírozott tempójú kanyarokban és az erőteljes fékezések során. A motor üzemeltetéséhez szükséges olajmennyiség 3,2 liter.

A CB500F váltója szintén az RR jódjelű testvérből származik, kapcsolómechanizmusa és -karja például megegyezik a „nagyok” nyomatékelosztójában alkalmazottakkal. A 2019-től szériafelszereltségként adott, kuplungasszisztenssel és nyomatékhatárolóval ellátott tengelykapcsoló kisebb erővel, kifinomultabban működtethető és biztonságosabbá teszi a visszakapcsolásokat.

 

4. Kiegészítők

A CB500F-hez Eredeti Honda Kiegészítők széles választékát kínálja a gyártó, közöttük az alábbi termékekkel:

35 literes túradoboz

Csomagtartókonzol

Tanktáska

Nyeregtáska

Magas szélvédő

Fűthető markolat

12 voltos elektromos aljzat

Hátsóülés-takaró idom

Középállvány

Felnicsík

Tankmatrica

 

5. Műszaki adatok

ERŐFORRÁS

 

Konstrukció

Folyadékhűtésű, soros, kéthengeres

Összlökettérfogat

471 cm3

Furat x löket

67 mm x 66,8 mm

Sűrítési viszony

10,7:1

Csúcsteljesítmény

35 kW (47,6 LE)/8600 f./perc

Legnagyobb forgatónyomaték

43 Nm/6500 f./perc

Olajmennyiség

3,2 l

ÜZEMANYAG-BEFECSKENDEZŐ RENDSZER

 

Porlasztás

PGM-FI

Üzemanyagtartály befogadóképessége

17,1 l (tartalékkal együtt)

Üzemanyag-fogyasztás (WMTC szabvány szerint)

3,4 l/100 km*

ELEKTRONIKAI RENDSZER

 

Indítás

Erőforrás

Akkumulátor típusa és kapacitása

12 V, 7,4 Ah

Generátor legnagyobb teljesítménye

23,4 A/2000 f./perc

ERŐÁTVITEL

 

Tengelykapcsoló felépítése

Olajfürdős, többtárcsás

Váltó felépítése

Hatfokozatú

Végáttétel

Lánc

VÁZ

 

Konstrukció

Gyémánt formájú, acél gerincváz

VÁZ ÉS FUTÓMŰ

 

Méretek (hosszúság x szélesség x magasság)

2080 mm x 790 mm x 1060 mm

Tengelytáv

1410 mm

Villaszög

25,5 fok

Utánfutás

102 mm

Ülésmagasság

785 mm

Szabad hasmagasság

145 mm

Menetkész tömeg

189 kg

FELFÜGGESZTÉS

 

Elöl

Hagyományos, 41 mm-es csúszószár-átmérőjű teleszkópokból összeállított villa szabályozható rugó-előfeszítéssel

Hátul

Pro-Link himbarendszer, 5 lépésben állítható előfeszítésű központi rugóstag, zártszelvényekből készített lengővilla

KEREKEK

 

Elöl

Sokágú, öntött, alumínium

Hátul

Sokágú, öntött, alumínium

Felniméret elöl

17 x MT3,5

Felniméret hátul

17 x MT4,5

Abroncs elöl

120/70ZR - 17M/C

Abroncs hátul

160/60ZR - 17M/C

FÉKRENDSZER

 

ABS típusa

Kétcsatornás

Elöl

Szimpla, 320 mm-es, hullámos peremű tárcsa, kétdugattyús féknyereg

Hátul

Szimpla, 240 mm-es, hullámos peremű tárcsa, egydugattyús féknyereg

MŰSZEREK ÉS ELEKTRONIKA

 

Műszerek

Digitális sebesség- és fordulatszámmérő (rovátkás), két digitális napiszámláló, digitális üzemanyagszint- és fogyasztásmérő, digitális óra, váltófokozat-visszajelző

Lopásvédelem

HISS (Honda Intelligent Security System)

Fényszóró

Tompított: 4,8 W; Távolsági: 12,0 W

 

A műszaki információk tájékoztató jellegűek, a változás jogát fenntartjuk.

* Kérjük, vegye figyelembe, hogy az üzemanyag-fogyasztásra vonatkozó adatokat a Honda rögzítette a WMTC-szabványnak megfelelően. A teszteket görgőpadon, a jármű szériaváltozatával, csak vezetővel, utas és kiegészítő felszerelések nélkül végeztük. A jármű tényleges üzemanyag-fogyasztása a vezetési stílustól, a karbantartástól, az időjárástól, az útviszonyoktól, a gumiabroncs nyomásától, a felszerelt tartozékoktól, a rakománytól, a vezető és az utas súlyától, valamint más tényezőktől függ.