CBR1000RR Fireblade SP2 - 2017

A karbonbetéteknek és a háromszínű fényezésen futó aranycsíkoknak köszönhetően az SP2 már ránézésre is könnyen megkülönböztethető az alapmodelltől, de az igazi eltérések természetesen a technikai megoldásokban keresendők. Az aranyszínben tündöklő Marchesini felnik például elöl és hátul 18, illetve 9 százalékkal csökkentik a tehetetlenségi nyomatékot, s maga az erőforrás is jóval hatékonyabb, mint a báziskivitel esetében, hogy a kétféle opciós sportcsomaggal kínált gép még gyorsabb legyen versenykörülmények között.

A 76 milliméteres furat egyezik az SP-jével, a szívószelepek tányérjai azonban 31,5 milliméterre (+1 mm), a kipufogószelepeké pedig 25,5 mm-re (+1,5 mm) nőttek. Változott a szelepek szöge is, a korábbi 11/11 fokos (szívó-/kipufogóoldal) értékről 10/12 fokra álltak át a fejlesztők a megfelelő gázcsere érdekében. A szelephézag ellenben nem módosult, miként a 13,0:1 arányú sűrítési viszony sem, átformálták viszont a szelepeket és az égéstereket is. A hosszabb gyújtógyertya és a szorosan az égéstér köré tervezett hűtőfolyadék-köpeny jelentősen javítja a hőháztartást - ez a megoldás is egyenesen az RC213V-S-ből érkezett.

A dugattyúk tetejét hőkezeléssel tették ellenállóbbá a csapszeg hüvelye körül, a csapszeg pedig 2,5 milliméterrel rövidebb lett, így hengerenként 8 grammot spóroltak. Mindemellett a szelepemelők külső átmérője 2 mm-rel nagyobb (28 mm) lett, súlyuk - a kisebb magasságnak és falvastagságnak köszönhetően - mégis csökkent.

A Fireblade SP2 az SP minden vezetést segítő és menetbiztonsági elektronikus eszközét megkapta, annyi különbséggel, hogy alapbeállításaik az SP2 küldetéséhez passzolnak. Versenyzéshez és „egyszerű” pályahasználathoz egyaránt kínál idomszettet a Honda.